A szerencsétlen szerelő legendája
Ezt a levelet azért írom, mert szeretnék kérésüknek megfelelõen bõvebb információval szolgálni. A 233. sz. biztosítási kérelem, baleseti űrlap 8. szakaszában a baleset fõ okaként azt jelöltem meg, hogy "megpróbáltam egyedül elvégezni a munkát." Levelükben arra mutattak rá, hogy részletesebb jelentésre van szükségük, és én úgy hiszem, a következõ beszámoló kielégíti kíváncsiságukat. Szakmámat tekintve légkondicionáló- és fűtésszerelõ vagyok. A baleset napján éppen egy hatemeletes ház tetején dolgoztam egyedül. Amikor befejeztem a munkát, megállapítottam, hogy maradt még vagy 220 kilogrammnyi szerszámom a tetõn. Ahelyett, hogy ezeket a szerszámokat tizenkét lépcsõfordulón keresztül kézben cipeltem volna le, úgy döntöttem, hogy egy hordóban fogom õket leereszteni a tetõrõl, kötél és csiga segítségével. Miután a földszinten rögzítettem a kötelet, felmentem a tetõre. Kilendítettem a hordót és bepakoltam a szerszámokat. Azután lementem a fölszintre, kioldottam a kötelet, és jó erõsen tartottam, hogy a 220 kilónyi szerszám lassú leereszkedését biztosítsam. A baleseti jelentés 11. szakaszában láthatják, hogy testsúlyom 60 kg. Elképzelhetik a meglepetésemet, amikor hirtelen felröppentem a levegõbe és lélekjelenlétemet elvesztve elfelejtettem elengedni a kötelet. Szükségtelen említenem, hogy meglehetõsen ijesztõ ütemben repültem felfelé az épület fala mentén, neki-neki ütõdve annak oldalához. A harmadik emelet magasságában találkoztam össze a lefelé zuhanó hordóval. Az a magyarázata a repedt koponyámnak és a törött kulcscsontomnak. Csak kevéssé lassultam le, és így folytattam az egyre gyorsuló emelkedésemet és meg sem álltam addig, míg a jobb kezem ujjpercei öt centi mélyen bele nem fúródtak a csigába. Ez alkalommal szerencsére visszanyertem a lélekjelenlétemet és meg tudtam markolni a kötelet a fájdalom ellenére. Ezzel egy idõben a hordó nekicsapódott a földnek, aminek következtében kiesett az alja és a benne lévõ szerszámok mind kiszóródtak. Így most már üres volt a hordó - és hadd emlékeztessem Önöket a 11. szakaszban megemlített testsúlyomra - elkezdtem nagy sebességgel lefelé zuhanni az épület fala mentén. A harmadik emelet közelében ismételten összetalálkoztam a hordóval, ami éppen felfelé tartott. Ez a magyarázata mindkét törött bokámnak és a hasadásoknak a lábszáraimon. Amikor nekicsapódtam a hordónak, eléggé lelassultam ahhoz, hogy csak három hátcsigolyám, két bordám törjön el, amikor a fölre érkezvén a szerszámokra estem. Sajnálattal jelentem, hogy amint ott feküdtem a földön nagy fájdalmak közepette, ismét elvesztettem a lélekjelenlétemet és elengedtem a kötelet. Ekkor a hordó hirtelen megindult egyenesen felém, egyre gyorsuló, szédítõ sebességgel. A hordó leérkezvén, eltörte a medencecsontomat. Sajnálattal kell közölnöm: itt elvesztettem az eszméletemet, és többre nem emlékszem... Remélem, ez elegendõ információ a biztosítótársaságnak. Kérem , fogadják el fájdalmasan kimerítõ magyarázatomat és küldjék a csekket.

Pokoli vizsgatétel
A következő kérdés a University of Washington kémiai szakának egyik ZH-ján állítólag ténylegesen előfordult:
"A Pokol exotermikus (hőt ad le) vagy pedig endotermikus (hőt nyel el)? Válaszát bizonyítsa is."
A legtöbb diák állítását Boyle törvényével próbálta igazolni (a gáz lehűl, ha tágul, illetve felmelegszik, ha sűrűsödik) vagy ennek valamilyen változatával.
Volt azonban egy diák, aki ezt írta: Először is azt kell tudnunk, hogy hogyan változik a Pokol tömege. Tehát tudnunk kell, hogy milyen sebességgel érkeznek új lelkek a Pokolba, illetve milyen sebességgel hagyják el azt. Azt gondolom, hogy bizonyosan feltehetjük, hogy ha egy lélek egyszer bekerült a Pokolba, sosem fogja elhagyni. Ebből következően egyetlen lélek sem hagyja el a Poklot. Azt illetően, hogy mennyi lélek érkezik a Pokolba, vessünk egy pillantást a világon manapság létező vallásokra. Ezen vallások egy része azt állítja, hogy ha valaki nem hivője az adott vallásnak, akkor bizonyosan a Pokolba kerül. Mivel több, mint egy ilyen vallás létezik, és mivel az emberek nem hisznek egynél több vallásban, levonhatjuk a következtetést, miszerint minden ember, illetve minden lélek a Pokolra jut. A jelenlegi születési és halálozási arányokkal számolva arra számíthatunk, hogy a lelkek száma a Pokolban exponenciálisan nő. Most nézzük a Pokol térfogatának változását, mivel Boyle törvényének állítása szerint ahhoz, hogy a hőmérséklet és a nyomás a Pokolban változatlan maradjon, a Pokol térfogatának növekednie kell, ahogy új lelkek kerülnek bele. Ez két lehetőséget ad:
1. Ha a Pokol lassabb ütemben tágul, mint amilyen gyorsan lelkek lépnek be, akkor a hőmérséklet és a nyomás a Pokolban növekedni fog egészen addig, amíg teljesen elszabadul a Pokol.
2. Természetesen, ha a Pokol gyorsabb ütemben tágul, mint a lelkek számának növekedése, a hőmérséklet és a nyomás csökkenni fog addig, amíg be nem fagy a Pokol.
Tehát melyik is az igaz? Ha elfogadjuk azt a posztulátumot, amit Krissy kisasszony adott nekem meg gólya éveim alatt, miszerint "hamarabb lesz fagyott éjszaka a Pokolban, minthogy lefeküdjek veled", továbbá figyelembe véve a tényt, hogy azóta sem sikerült szexuális kapcsolatba keverednem vele, következik, hogy a (2) lehetőség nem lehet igaz, és ezért biztos vagyok benne, hogy a Pokol exotermikus.

Sose tapizd egy orrszarvú fenekét!
Egy vermonti fickó igen kellemetlen helyzetbe került egy Eagel’s Rock-i szafarin, ahova körutazásra vitt egy csoport szentpétervári turistát. Ronald, mert így hívták, nagy lelkesedésében be akarta mutatni az oroszoknak Amerika egyik csodáját is, a Crazy Glue pillanatragasztót. Hogy bebizonyítsa hatékonyságát, bedörzsölte mindkét tenyerét a kencével és viccesen megpaskolta egy elhaladó rinocérosz hátsóját. A ragasztó azonnal hatott. Az állat már harminc éve lakott az állatkertben és minden nap látványosan megcirógatták, így eleinte meg se döbbent. Mikor azonban felismerte, hogy akaratlanul is összeragadt Rolanddal, pánikba esett és vadul rohangálni kezdett.
„Sally nem érezte jól magát. Székrekedése volt és épp az amerikai buta csínytevése előtt kapott nagyadag hashajtót” – mondta az orrszarvú gondozója, James Douglas.
Sally a tombolás közben összedöntött egy fészert, lerombolt két kerítést, így egy rakás apróbb állat kiszabadult. (Három törpekecskét és egy kacsát halálra taposott.) Ekkor hatni kezdett az elfogyasztott hashajtó is, és Sally megöntözte Ronaldot több mint 50 liter rinocéroszürülékkel. Egy csapat orvosra és állatkerti gondozóra volt szükség a hátsóra tapadt kezek eltávolításához. „Bonyolult művelet volt. Meg kellett nyugtatnunk Sallyt, miközben védenünk kellett magunkat a zuhogó rinocérosztrágyától. El lehet képzelni, hogy Ronald nyakig benne volt.”

Kíváncsi volt, milyen belülről egy gránát
Ezt a történetet két osztrák kórboncnok mesélte egy konferencia vacsoráján. Az elhunyt súlyos koponyasérülést szenvedett. A rendőrségi jelentés szerint a kíváncsi férfi meg akarta nézni, milyen egy második világháborús kézigránát felépítése, ezért satuba fogta, és körfűrésszel körbevágta a közepénél, hogy szétnyithassa. Szerencsétlenségére egy kicsit túl mélyre vágott és felrobbantotta a lőszert. A patológusok csökkent agyi szövetállományt állapítottak meg nála, ám kérdéses, hogy ez a detonáció következménye-e.

A világ legcsavarosabb városi legendája
Az Amerikai Bûnûgyi Tudományok Egyesülete évenként díjátadó estélyt rendez. Az 1997-es estélyen Don Harper Mills elnök egy San Diego-ban történt, rendkívül bonyolult és bizarr esettel szórakoztatta hallgatóit: 1996 március 23-án az orvosi szakértõ megtekintette Roland Opus tetemét, és megállapította, hogy a halál oka puskából származó fejlövés. Az áldozat egy 10 emelet magas épület tetejérõl ugrott le öngyilkossági szándékkal (hagyott ugyanis egy erre utaló búcsúlevelet). Esés közben azonban a 9. emelet magasságában életet egy, az ablakon kilõtt puskagolyó oltotta ki. Sem a lövést leadó, sem pedig az öngyilkosságot elkövetõ nem tudott a 8. emelet szintjében elhelyezett biztonsági hálóról, amelyet az ablakmosók szereltek fel. Opus nem tudta volna kivitelezni az öngyilkosságát e miatt a háló miatt. Általában, aki öngyilkosságot akar elkövetni, sikerrel jár, még ha nem is olyan módon hal meg, mint ahogyan eltervezte. Attól, hogy Opust lelõttek a 9. emeletnél miközben a biztos halál felé esett, még nem változik halálának oka öngyilkosságból gyilkossággá...
De a tény, hogy az öngyilkossági kísérlet nem járt volna sikerrel, az orvosi szakértõt gyilkosság kivizsgálására késztette. A 9. emeleti szobában, ahonnan a lövés jött, egy idõs ember és a felesége lakott. Éppen veszekedtek, és a férfi a puskával fenyegette feleséget. Elkeseredésében, amikor meghúzta a ravaszt, elvétette a lövést, és a lövedék a felesége helyett az ablakon keresztül Opust találta el. Ha valaki "A"-t próbálja meggyilkolni, de véletlenül "B"-t gyilkolja meg, akkor az "B" ellen elkövetett emberölésért büntethetõ. Amikor szembesítették ezzel a vaddal, az öregember és a felesége mindketten hangoztatták, hogy egyikük sem tudta, hogy a puska töltve volt. Az ember azt állította, hogy hosszú ideje szokása, hogy feleségét a töltetlen puskával fenyegesse. Nem állt szándékában, hogy megölje.
Opus meggyilkolása véletlen balesetnek tûnik, ugyanis a fegyver véletlenül volt megtöltve. A kivizsgálás folytatódott, és elõkerült egy szemtanú, aki azt állította, hogy látta, amint az idõs házaspár fia megtöltötte apja fegyverét, körülbelül hat héttel a halálos balesetet megelõzõen. Mint kiderült az idõs hölgy megszakította fia pénzügyi támogatását, ezért fia, ismerve apja fegyveres fenyegetõzési szokását, megtöltötte a puskát, arra számítva, hogy így apja majd megöli anyját.
Így az ügy ismét gyilkosság üggyé alakult, ahol a fiú lett Roland Opus gyilkosa. Volt meg azonban egy különlegesen szép csavarás az esetben:
A további kivizsgálás kimutatta, hogy a sértõdött fiú (név szerint Roland Opus!) egyre jobban elkeseredett, hogy nem sikerült az anyja elleni gyilkosság. Ez az elkeseredés arra vitte, hogy március 23-án leugorjon egy 10 emeletes épület tetejérõl, hogy végül egy puskalövés végezzen vele, melyet egy 9. emeleti ablakon lõnek ki.
A szakértõ öngyilkosság címen zárta le az ügyet.

Régebbi hírek:
Összesen 127 tétel
<<<
| 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
>>>
|